Az erdő

Eddig bejött neked Stefan,mi történt? Amúgy Stef nagyon kedves és rendes,csak egyedül van. Aludhatok nálad,csak még kell beszéljek Steffel. Visszamegyek a barlangba,de hamarabb érek haza hozzád valószínű-mondtam egy mosoly kíséretében.

-Mondjuk jobra. - közöltem majd elhúztam abba az irányba. Nem tudom, miért, de valahogy más volt ez a nap, valami furcsát éreztem belül. Nem tudtam megállapítani, hogy jó vagy rossz, de az biztos, hogy más érzés.Ezt Kath is észrevette és faggatni kezdett.

-Semmi. - mondtam neki. Most komolyan, mit is válaszoljak neki erre, még én sem tudtam, hogy mi is a bajom, nem aztán, hogy még másnak is magyarázzam el. Közben ő a szemét forgatta.
- Mondom, hogy semmi. - mondtam kissé felháborodottan és tovább sétáltunk.

Nem válaszoltam erre sem. Magamhoz ragadtam és megcsókoltam. Majd éppen tovább akartam indulni, mikor Kath visszahűzott.
- Mi a baj? - kérdeztem.

Képtelen voltam elmondani a pontos meghatározást az éllítólagos bajomról. Képtelen lenne nekem segíteni. Én nem eszek embert, előbb halok éhen. Viszont lassan már ezt sem fogom bírni.A következő pillanatban embert éreztem. A földhöz ragasztottam magamat. Kath tudta, hogy mi a baj, de igazából nem tudott mit tenni. Fogott engem és el akart indulni.
- Várj! Kibírom, valahogy hozzá kell szoknom. De csak, hogy tudd nem vallom be!

Mikor majdnem odaértem, valami belém hasított. A szüleim hangja. Mindig mondták, hogy én nem vagyok szörny. Nem kell félnem a sötét és ilyesztő dolgoktól, meg kell bírkóznom velük. Most is ezt tettem. Fogtam magam és másik irányba kezdtem el rohanni. mikor már nem éreztem semmit a földre estem.
Egy ideig ott ültem, mikor valaki mögém jött. Kath volt az, de nem tudtam megszólalni.

Hirtelen feláltam, nem akartam, hogy így lásson. Tudom, hogy önfejű vagyok, de akkor sem.
- Most inkább menjünk haza!- mondtam neki és elkezdtem húzni a ház felé.

- Azt inkább nem. -mondtam neki és hazafelé vettük az irányt, de az erdőben még megálltunk egyszer enni, amitől sokkal jobban éreztem magamat!