A Társalgó

-Jaj hát 1864.Nem is volt olyan rossz év ugye?Jó borok madtak fent akkorról.: )
A vadászás után,csak menekültem.Amennyire tudtam,szerencsére volt időm.Inkább a világot jártam.Unalmamban volt amikor újrajártam a középiskolát,viszont volt amikor dolgoztam is. Könnyű eljátszanom a 17 és a 18 évest is,mivel a vámpirráválás után lettem volna 18.Azon gondolkodom,hogy talán ide is beiratkozok.Újra.Talán a töri jól fog menni.-mosolyodtam el.-De én már meséltem amikor ezelőtt találkoztunk az utcán.
Úgyhogy inkább mesélj most te.

-Jaj hát 1864.Nem is volt olyan rossz év ugye?Jó borok madtak fent akkorról.: )
A vadászás után,csak menekültem.Amennyire tudtam,szerencsére volt időm.Inkább a világot jártam.Unalmamban volt amikor újrajártam a középiskolát,viszont volt amikor dolgoztam is. Könnyű eljátszanom a 17 és a 18 évest is,mivel a vámpirráválás után lettem volna 18.Azon gondolkodom,hogy talán ide is beiratkozok.Újra.Talán a töri jól fog menni.-mosolyodtam el.-De én már meséltem amikor ezelőtt találkoztunk az utcán.
Úgyhogy inkább mesélj most te.
-Nos miután vámpírrá váltam Damon elment.Én egyedül jártam a világot ártatlan emberek életét oltottam ki.-Mondtam és lehajtottam a fejemet.-Klaus elrabolt 50 évre és mikor vissza jönnék a városba ő is vissza jön.Egy csodálatos éjszakát töltöttem gy lánnyal aki csak barátként tekint rám és én is rá.-mondtam és mélyen a szemébe néztem.Anna szerintem most elgondolkozott azon amit mondtam.

-…Klaus elrabolt 50 évre és mikor vissza jönnék a városba ő is vissza jön.Egy csodálatos éjszakát töltöttem egy lánnyal aki csak barátként tekint rám és én is rá.
Ez nagyon megütött.Mélyen egymás szemébe néztünk.Nem tudtam mit válaszoljak.Nem értettem,hogy ez most baj hogy barátok vagyunk vagy sem.
-Jaj Stefan!-sóhajtottam fel.S a kanapén mellé húzódtam.Megfogtam a kezét.-Nem tudom mit is mondjak.Én is élveztem az éjszakát,de nekem ott van…-s itt elhallgattam.
Stefan elengedte a kezem,s felállt mellőlem.Tudtam,hogy bántja a dolog.Nem is gondoltam volna,hogy ez az éjszaka ennyi mindent előhoz.Hirtelen nem jutott eszembe semi.Csak felálltam és elejébe leptem,es megcsókoltam.Éreztem,hogy ez nem ugyanolyan volt mint a tegnapi,amit csak mókából csináltunk.Ez más volt.

-Jaj Stefan!-sóhajtott fel.S a kanapén mellém húzódott.Megfogta a kezem.-Nem tudom mit is mondjak.Én is élveztem az éjszakát,de nekem ott van…-s itt elhallgatott.
Elengedtem a kezét és felálltam mellőle.Tudta,hogy bánt a dolog.Nem is gondoltam volna,hogy ez az éjszaka ennyi mindent előhoz.Megcsókolt.Éreztem,hogy ez nem ugyanolyan volt mint a tegnapi,amit csak mókából csináltunk.Ez más volt.Ajakink elváltak egymástól.
-Anna megkérhetlek valamire?-Kérdeztem.
-Persze.
-Lehoznál néhány dolgot a jobb oldali szekrényemből?-Kérdeztem.
-Igen mik kellenek?-Kérdezte kíváncsian.
-2takaró,2díszpárna.
-Rendben hozom.-mondta és felment.
Gyorsan kerestem gyertyákat és gyufát.Sikerrel jártam és az összes gyertyát megtaláltam.a lépcsőre is raktam,hogy mikor lejön ne essen orra.Lekapcsoltam minden világítást bekapcsoltam a rádiót és vártam,hogy lejöjjön.

Miután befejeztük a csókolózást Stefan felküldött a szobájába.Épp 2 épséges párna volt begyömöszölve az egyik sarokba.Megint a reggel jutott eszembe,és mint valami eszement magamban mosolyogtam.Vettem két takarót,szépen összefogtam és magamhoz öleltem.Hallottam,hogy odalent Stefan valamit matat,de csak akkor vettem észre hogy mit,amikor a lépcsőhöz értem.Az egész társalgót és folyósót telerakta gyertyákkal.Meseszép volt.Úgy éreztem magam mint egy királynő.Amikor a társalgóba értem Stefan épp a rándióadókat tekerte,mig megtalálta a megfelelőt.Egy szép lassú szám szólt.
-Még a végén elkényeztetsz.-mondtam mosolyogva,s letettem a kezemből a fentről hozott dolgokat.Újra elé leptem és megcsókoltam.
-Ez gyönyörű.Köszönöm,de nem kellett volna értem fáradnod.

-Még a végén elkényeztetsz.-mondtam mosolyogva,s letettem a kezemből a fentről hozott dolgokat.Újra elé leptem és megcsókoltam.
-Ez gyönyörű.Köszönöm,de nem kellett volna értem fáradnod.
-Segítettél a rosszidőkben ezért megérdemled.-mondtam és mosolyogtam.-Felkérhetem táncolni Annabelle kisasszony?-kérdeztem úgy mintha megint 1864-ben lennénk.
-Persze Mr.Salvatore.-Mondta nevetgélve.
3 számot végig lassúztunk és az utolsó szám végén megdöntöttem és megcsókoltam.

-Segítettél a rosszidőkben ezért megérdemled.Felkérhetem táncolni Annabelle kisasszony?
-Persze Mr.Salvatore.Örömmel.-mondtam és felálltam.A két kezem keresztül vetve a nyakán átöleltem és úgy táncoltunk.
Végtelennek tűntek ezek a percek.Nem szólt egyikünk sem semmit.Nem is kellet megszólalnunk.A tánc közben eszembe jutott,hogy 2 különleges fiút kaptam magam mellé.És,hogy valószinű egyiküket sem érdemlem meg,de viszont döntenem kell.Mihamarabb.
Ezek a gondolatok gyorsan elszálltak.Túl harmonikus,túl gyönyörű és túl tökéletes volt minden.A radio mintha nyomon követte volna az eseményeket.Alkalomhoz illő számokat játszodtak.3 vagy talán 4 számot is végigtáncoltunk amikor Stefan hátradöntött,majd pedig vissza.(szerencse hogy az idő nem érződik a csontjaimon mert biztos ketté törtem volna) Ismét a kanapéra ültünk.Töltöttem a borból amit elővett,majd megittuk.Közel bújtam hozzá és átöleltem.Ő is átkrolt,s a kezével a hátam simogatta.Ismét felnéztem rá.Megcsókoltuk egymást,s tovább halgattuk a zenét,ami még mindig kellemesen dallamos volt.Igy is aludtunk el.Egymás karjaiban.
Lezarva

-Ezt már ki akarom mondani.
-Micsodát?
-Szeretlek Anna és nem akarlak elveszíteni.-megcsókolt.Nem tudtam mit válaszolni.Csak hallgattam.Még mindig nem tudtam mit érzek.Felültem.
-Te nem?
-Nem tudom…-mondtam halkan.
-Akkor Jeremyt jobban szereted?
-Még nem tudom.
-De miért,miért gondolsz folyton rá?Mond!
-Mert ő ember!-csúszott ki a számon s ráadsul a vártnál kicsit hangosabban.Stefan sértődötten kimászott az ágyból,én pedig azon gondolkodtam,hogy hogy lehetek ennyire hülye.Lassan kikeltem én is és felöltöztem,miközben sirtam.Fájt,hogy ennyire megbántottam.Nem akartam.Esküszöm.
Nem értettem,hogy hogy csúszhatott ki ilyen a számon.
Amikor kész voltam lementem a lépcsőn.Stefan az ablak előtt állt.Még mindig bántotta a dolog.Odamentem hozzá,megöleltem és megcsókoltam.
-Majd holnap találkozunk.-mondtam egy erőltetett mosollyal és megsimogattam az arcát.Ő semmit sem viszonzott.Úgy állt ott akár egy szobor.Amikor kinyitottam az ajtót akkor sem nézett felém.Szomorúan kimentem és becsuktam magam mögött az ajtót.
Egy percig gondolkodtam,majd visszamentem.Amikor az ajtó újra kinyilt, Stefan is megfordult.Nem tudtam mit csinálok,csak tettem amit a szivem diktált,azert,hogy megmentsem a helyzetet.
-Jólvan… -mondtam.-Nem akartalak megbántani.Remélem meg tudsz nekem bocsátani….,mivel…en is szeretlek.Tessék kimondtam!-ezek után elhallgattam.Őt néztem,s felé indultam.Reméltem,hogy elfogadja a bocsánatkérésemet,és meg is bocsát.Jelen pillanatban ez volt a legfontosabb.

(...)
-Jólvan… -mondta.-Nem akartalak megbántani.Remélem meg tudsz nekem bocsátani….,mivel…en is szeretlek.Tessék kimondtam!-ezek után elhallgatott.
-Én sajnálom én kaptam fel a vizet.-mondtam és megöleltem.
-Nem Stefan nekem kell bocsánatot kérnem,de ne veszekedjünk.-mondtam.
-Akkor mi lesz Jeremyvel?-Kérdeztem

-Én sajnálom én kaptam fel a vizet.-mondta és megölelt
-Nem Stefan nekem kell bocsánatot kérnem,de ne veszekedjünk.-mondtam.Megnyugodtam,hogy tudtuk tisztázni a félreértést.Egy hatalmas kő esett le a szivemről.
-Akkor mi lesz Jeremyvel?-kérdezte.
-Őt bizd csak rám.Elintézem…,csak kérlek adj még eg kis időt.Rendben?-s megcsókoltam.Már tudtam mit fogok tenni,csak össze kellet szedjem a gondolataimat,és bátorságomat.Tudom,hogy hiába tervezek meg mindent,amikor szembe kerülök vele és abba a gyönyörű szemébe nézek,megváltozok.Az egész személyiségem más lesz.Nehéz lesz megtennem majd azt a lépést,de meg KELL.

-Őt bizd csak rám.Elintézem…,csak kérlek adj még eg kis időt.Rendben?-s megcsókolt.
-Rendben.-Mondtam és kikísértem Annát.
Remélem,hogy ez a kapcsolatom jól fog sikerülni.

LEZÁRVA

Elena segített bemenni még az ajtón is, hiába bizonygattam, hogy nem fáj (tényleg nem fájt). Leültem a kanapéra és felhúztam a pólómat. A karó mély sebet ejtett rajtam, de ez annyira nem érdekelt, hiszen 5 perc és begyógyul, de ahhoz innom is kell vért. Elena felajánlotta, hogy hoz nekem tasakos vért. Mire mondhattam volna bármit is, leszaladt a pincébe és visszatért pár zacskóval a kezében. Azt mondjuk nem értettem, hogy honnan ismeri a járást, de elég jól eligazodott a házban. Feltéptem a zacskót a fogammal és megittam az egészet. A seb szép lassan el is tűnt.
-Köszi a segítséget -mondtam, aztán elővettem az udvariasabb énemet. -Kérsz valamit inni? -közben magamnak töltöttem egy kis bourbont.

- Igen,azt,amit te iszol. - mondta mosolyogva. - Szép nagy ház! Csak ti ketten éltek itt Stefannal? - Kérdezte.
Töltöttem neki is a bourbon-ből. -Nemrég halt meg a nagybácsink, ő volt az állandó lakója a háznak, de mióta visszajöttünk Stefannal azóta csak ketten vagyunk. Nem szoktunk sokat itt lenni napközben, ezért szinte nem is találkozunk -vontam meg a vállam.

- És mit szoktál csinálni nap mint nap? - Kérdezte érdeklődve. Nem nagyon szoktak ilyeneket kérdezni tőlem, de most muszáj volt válaszolnom, nem kerülhettem ki a kérdést.
-Tudom, hogy nem néznéd ki belőlem...-kezdtem.- de szoktam olvasni. Sőt, szeretek olvasni. A szabadidőm nagy részét vadászással és iszogatással töltöm mostanában. -mondtam őszintén. -Sokat gondolkoztam, hogy elköltözöm ebből a városból, mert már nem sok minden köt ide. Illetve csak egy dolog -ittam bele a whisky-be. Igen, tényleg csak Elena miatt maradtam itt. Már rég elhúztam volna ha rajtam múlik.

- Ahha. És mi miatt maradtál ebben a kissé unalmas kisvárosba? - Kérdezte.
-Egy nő miatt. Tudod, nagyon hasonlít rád. Nem , nem Katherine miatt. -néztem unottan a plafonra, mert látszott, hogy Elena egyből rá gondolt. -Hanem miattad, Elena. -mondtam ki.

Elenának elakadt a lélegzete. Közelebb jött hozzám és megölelt.
-Köszönöm -nyögte ki. Visszaöleltem és közben próbáltam kizárni az ereit amik ott lüktettek a nyakán.
-Pontosan mit is? -röhögtem el magam. Beszívtam az illatát, és nem tudtam betelni vele. Olyan boldog voltam ebben a pillanatban, amilyen már nagyon régen.

- Hogy nem mentél el. - mondta,utána belenézett a szemembe. - Szeretlek. - mondta ki.
Lefagytam meglepődésemben, csak pislogtam Elenára, miközben fokozatosan elöntött valami melegség és mosolyra húzódott a szám. Megsimogattam az arcát, ő pedig még mindig engem fürkészett. Nem hiszem el! Valaki szeret engem?? Ez olyan hihetetlen volt számomra, hogy még mindig nem fogtam fel.
-Én is szeretlek, Elena. -mondtam őszintén és megcsókoltam. -Most már biztos hogy nem megyek el. -vigyorogtam és felkaptam a karomba.

Elena elkezdett nevetni. -Úgy látom már nem fáj a sérülésed. -mondta mosolyogva. -Kíváncsi lennék,begyógyult-e már.Megtennéd,hogy leteszel,és megmutatod? -kérdezte Elena kíváncsian és még mindig mosolyogva. Letettem a földre és levettem a pólómat, mert a seb eleinte elég nagy volt. Most már nem látszott belőle semmi, mintha ott se lett volna. Elena kíváncsian nézte. Nem tudtam megállni mosolygás nélkül.