Kávézó - Belső tér

Elijah miután elment,Anna kérdezte,hogy mit csináltam a héten.
-Hát őszintén meg valva semmit.TV,és videó játék,na meg kajálás volt nálam csak. Tudom,hogy kicsit nagy vagyok a videó játékhoz,de nem érdekel.-nevettem el magam.-És te hol voltál a héten?Hogy nem tudtad felvenni a telefont?-kérdeztem

-Chicagoban voltam.-láttam amint Jeremy nagyot nézett.
-Elijah elárulta,hogy ő ott már találkozott boszorkányokkal.Egész héten azon voltam,hogy beszerezzek egyet.Chicagó minden szegletét bejártam.1 perc nyugtom sem volt,és nem volt időm telefonálni.A szabad perceim pihenéssel,vagy kajálással töltöttem.S gondoltam majd úgyis találkozunk igy nem válaszoltam.Persze az is benne volt a pakliban,hogy találkozok egyel,és egy széket vagy egy asztalt röptet a mellkasomba.-mondtam mosolyogva,de láttam,hogy ő nem találja viccesnek.-Mindegy is akkor.Szóval mindenhol kerestem,és utolsó elkeseredésemben,bementem egy bárba.Mellém jött egy srác,és babonázás nélkül kiteregette nekem az egész életét.És mit gondolsz,mi volt a legnagyobb titka? Ő is boszorkány,csakhogy fiú,igy varázslónak nevezi magát.De sikerült.Van egy boszim...-mondtam boldogan,s örömömben megöleltem.-Nemsoká kihozhatom az anyámat.

-Örülök,hogy örülsz,de ha tudnád,hogy mennyire aggódtam miattad.-mondtam- Nem veszed fel a telefont,nem hivsz vissza.Semmi életjelet nem adtál magadról. És csodálkozol,hogy ilyen vagyok?Nagyon aggódtam.-mondtam,és mielőtt még bármit mondhatott volna megcsókoltam.

-Sajnálom.Többé nem fordul elő.-mondtam s ez úgy hangzott,mint amikor régen anyám megszidott,majd én a szemem lesütve bocsánatot kértem.Egyre jobban vártam a napot,amikor végre kimehetek a temetőbe,kiengedhetem,s újra megölelhetem.
Jeremy megcsókolt.Ezek után csak rá figyeltem.
Egész estig a kávézóban maradtunk,s elmeséltük egymásnak,hogy mi történt velünk az elmúlt héten.
Lezárva

Nemrég jöttünk haza a tóparti házból ahova Car tanácsára vonultunk félre a világ zajától.Be kell ismernem nagyon jól sült el az egész.Nem gondoltam volna hogy ilyen jól fogjuk magunkat érezni.Úgy érzem mintha tiszta lappal indulnánk az elkövetkezendőkben.Napról napra jobban szeretem.Napról napra jobban ismerem,és nem tudom,hogy mikor meritem már teljesen ki a Jeremy lelke témát.
A Haevenbe mentünk.Elég szép kis csapat gyűlt a pult elé.A társaság fele vámpir volt,igy jobban figyeltem Jeremyre.Nem élném túl ha valaki bántaná.Legutóbb is csak vaklárma volt,de a szivem szakadt meg. Odamentünk a srácokhoz.
   -Sziasztok.-mondtam nagy mosollyal az arcomon,majd a Caroline melletti helyre csüccsentem.-Mizujs?

Éppen,hogy csak beértünka kávézóba....még mielőtt Caroline megszólalhatott volna Kath bejelentette,hogy gyereket vár. Eléggé meglepett.Mondhatni az állam is leesett. Amúgy attól ahogy a hasa megnőtt,biztos mindenki rájött,de nekem még kellet volna egy kis idő amig körülnézek. Ámultam és bámultam,amikor Caroline a nyakunkba ugrott és megölelt bennünket.Jeremy egy smst kapott majd egy csókkal búcsúzva elment.Nem lepett meg,hogy nem szólt egy szót sem Katherinhez.Nem igazán jönnek ki.Mint ahogy mi sem az elején....meg azért most sem mondhatom,hogy puszipajtások vagyunk.Megtűrjük egymást ha azonos közegben vagyunk.Fogalmazhatunk igy.De:
 -Hát....finoman lerázott bennünket,-(Jeremy) nevettem.-És nem is volt olyan rég amikor legutóbb találkoztunk.Amúgy pedig hálával tartozom neked.Megmentetted a kapcsolatunkat.Egy angyal vagy.Öleltem vissza én is,majd Kathez mentem és gratuláltam neki.Végülis mégsem lehetek olyan neveletlen.
 -Gratulálok.-mondtam,s ezzel letudtam az egészet majd Carolinehoz mentem.-Minden olyan tökeletes volt.És...mégegyszer köszönöm .-borultam a nyakába.-És most.....miután kiderült,hogy én hogy vagyok,te is mesélj magadról.Hogy vagy? Minden rendben? Olyan gondterheltnek tűnsz.

Elszomoritott ami Carolineal történt.
-Jaj,Car...én annyira sajnálom.Esetleg tehetek valamit érted? Hogy jobban érezd magad?-kérdeztem,de ekkor Katherine megfogta az ő é April kezét,majd a hasára tette.Mindketten levegőt visszafolytva hallgatták a kicsi szivverését.Caroline szeme megtelt könnyel.
Ehhez....nem tudok mit szólni.Ez valóban érzéketlen húzás volt,de tényleg nem érdekelt.Sem az,hogy hogyan esett teherbe vámpir létére,sem az hogy hogy növekszik ilyen hamar a baba,sem az,hogy Dean milyen speciális és szupererővel rendelkező dolgokat hordoz magában.Az előbb rendelt koktélomat kihozták.
Nem haboztam é hamar megittam.A lányokat néztem és csak az jutott eszembe,hogy „szuper...egyik mindjárt kipukkad,a többiek pedig hallgatóznak én meg magasról tojok az egészre.”
Az együttérzés legerősebb hullámai tomboltak bennem.(szarkazmus)

Akaratlanul is de kitört belőlem a nevetés.Megforultam a széken és ismét Katherinre néztem.
 -Ugye ezt te sem gondolod komolyan? Vagy akármelyikőtök? Miféle válaszra vártok? Azt hiszitek,hogy meg fog szólalni....vagy kidugja a fejét és közli veletek,hogy helló én lány vagyok majd visszamegy? Ez röhejes.Komolyan mondom.Nem vagyok képes titeket tovább hallgatni.-mondtam majd sarkon fordultam és a kijárat fele vettem az irányt.

Nagyon belemerültem a "mégis, hogy..." kezdetu kérdésbe, és csak arra eszméltem fel, hogy Kath megfogja a kezem Car-ével együtt és a hasára rakja. A pici èpp rúgott egyet. Ez egy újabb gondolatmenetet indított el bennem. Mindig is szerettem volna egy családot. Amikor Kolnak errôl meséltem, azt mondta, hogy részben hasonlítok Bekahra. Csak ô ember is szeretne lenni. A kicsirôl eszembe jutott Vicky es Daniel. Az ôsöknek lehet gyerekük. De vajon, egy vámpír is ki tudja hordani? Dean sima ember volt mielôtt, vámpír lett. Talán Kathnek igaza van és van benne valami különleges. Ezek a gondolatok annyira öszzekavartak, hogy nem is érzékeltem mi történik körülöttem.
- Hé, April! - szólt rám Kath.
- Mi? Ja, figyelek - raztam meg a fejem, hogy elhessegessem a gondolataimat - Hova lett Anna? - húztam fel kérdôen a szemöldökömet. Fel sem tûnt, hogy lelépett.

Caroline megpróbált beszélni a picivel, de nem sikerült neki. Pedig egész aranyos "kis" szöveget.mondott. A pocaklakò megszólítás nagyon tetszett. Vajon nekem is lesz egyszer? Kath most felém fordult várakozva. Óvatosan a hasára csúsztattam a kezemet. Mielôtt még megszólalhattam volna, képek villantak fel. Gyönyörû zöld szemek mélyedtek az enyémbe. Tisztára, mint Deané. Hirtelen távolinak tûnô hangokat hallottam. Rögtön felismertem Kath és Dean hangjat. Épp a picirôl beszélgettek. A hangok elhalkultak, majd a zöld tekintet aggódva, kérdôen nézett rám. Egy vékony kis hang szólalt meg a fejemben.
'Igen, ôk a szüleid. És nagyon szeretnek már most' - válaszoltam neki. A kicsi megnyugodott, majd egy képet mutatott. Elnevettem magam. 'Szólok anyukádnak' - nyugtattam meg. Következô pillanatban minden eltünt, és újra a Heavenben voltam.