Felső emeleti nagy terasz

Gondoltam felmegyek kicsit a teraszra gondolkodni, Dean megint kért egy kis időt. Nem csinálhatjuk folyton ezt! Mikor megérkeztem Aprilt pillantottam meg az egyik napozóágyon, oda mentem hozzá. - Szia, leülhetek ide? Beszélnünk kell. - mondtam neki.

Kint ülltem a teraszon, miután kath elhúzta a csíkot, szó szerint.
Egyszer egy hangra lette figyelmes. Vaaki a hűtőben turkál. Kath volt az, felismertem a lépéseit, mikor felfelé tartott. A lépcsőn felfelé jövet, egy csomó zacskóval zörgött. Oda jött hozzám.
- Kath? Merre jártál? Jól vagy? - kérdeztem, mert zaklatottnak tűnt.

- Okké....- mondtam neki, de nem fogadtam el a válaszát.
- Kath? Még soha nem láttalak ilyennek. Mi a baj? - kérdeztem tőle. tudom, hogy én is sok mindent nem mondatm el neki, de most valahogy láttam, hogy kifordul önmagából hamarosan.

Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak, ezért inkább csak odamentem hozzá.
- Nyugodj meg. - mondtam neki, majd átöleltem. Most már biztosnak kellett volna lennem, hogy beszélnem kéne Aprillel, de nem ez foglalkoztatott. Kath teljesen kivolt.
- Nyugi. - mondtam megint, mert még mindig szipogott.

Elengedtem a fülem mellett a "kussolj" kijelentést, majd újra átöleltem, amitől már éreztem, hogy kezd megnyugodni, majd mikor elengedtem, leültettem a székre és faggatni kezdtem.
- Mi is történt valójában? - kérdeztem tőle, miközben én is leültem mellé, de előtte közelebb húztam a széket és megfogtam a térdét, nehogy véletlenül felugorjon és távozzon, amilyen ideges volt még mindig.

Nem tudtam mire vélni a dolgot, azt hittem, hogy végre megváltozott, jó mondjuk, ha azt nézzük, akkor haladunk, ugyanis, ha minden igaz Elena még él. De valóban nem értettem Kath viselkedését, de nem faggattam, volt elég baja így is.
- Sosem bírtátok egymást. Miért lenne éppen most kedves, vagy éppen te miért beszélnél vele normálisan. Ez alatt nem azt értem, hogy a te hibád, vagy az övé, de sosem kedveltétek egymást, úgyhogy azon nem csodálkozom, hogy mit tettetek. A lényeg, hogy nem lett semmi baja, de azt hiszem, hamarosan Damont is a körünkben látjuk itthon, ugyanis, nem fogja ezt az egésze annyiban hagyni. - mondtam neki.

Kath rohant oda hozzám a teraszon. A ruhája cafatokban, a teste véres és a lány teljesen kiborulva állt ott előttem.
-Mi a baj? - érdeklődtem. Valamit sejtettem, hogy mi történt, de inkább rá voltam kíváncsi.
- Mondd el nekem! - utasítottam.

Egy dologban biztos voltam, Damon nem hagyja annyiban a dolgot. Kath a karomba zuhant.
- Kath? - kérdeztem. Tudtam, hogy nem fog válaszolni, de kijött belőlem.
A karomba vettem és egészen a szobáig vittem, ahol lefektettem az ágyra és addig nem mozdultam mellőle, amíg nem ébredt fel, ami lássuk be, elég sokáig tartott.

Éppen sétáltam, és elhaladtam Katherine és a Vörös háza előtt. Kicsit szentimentális gondolataim támadtak, ahogy felnéztem a házra, de rögtön utána eszembe jutottak utolsó találkozásunk emlékei. A szemem sarkából észrevettem, hogy valami megmozdul a felső emeleti teraszon. Katherine a távolba nézett, kissé idegesnek tűnt, mintha várt volna valamit.
-Katerina. -mondtam halkan, mert tudtam, hogy kiabálás nélkül is meghallja. Katherine a hang irányába fordult, de ekkor elkapta a fejét, mert feltűnt a sarkon Klaus és húzta maga után az ordítozó Jeremyt.

Zavart tekintettel figyeltem, ahogy Klaus vonszolja Jeremy-t, de ekkor Katherine lekiáltott a teraszról:
- Damon! Gyere ide! - parancsolt rám, és a következő pillanatban már ott álltam mellette. Nem nagyon értettem, hogy mi történik, de tudtam, hogy ha nem állítom meg Klaust akkor Elena valószínűleg dühös lesz. Mindketten idegesen gondolkoztunk, én meg elmosolyodtam. Nem tudom miért, talán mert Jeremy külseje olyan nevetségesen csapzott volt, vagy mert nem értettem semmit.

Bekopogtam.- Héjj, meghoztam Jeremyt.