Katerina háló

Kath felhúzott a lépcsőn át a szobájáig, ahol még mindig egymást követték forró csókjaink.
- Kath? - kérdeztem, de nem válaszolt. nem, mintha nem akartam volna, de nem volt helyes, elvesztem az eszemet és képes vagyok megölni. Annyi mindent tanultam, hogy tudok levadászni egy vámpírt, hogy még az ágyban is képes lennék.
- Még ne! - mondtam neki és csodálkozva felült.

Leültem Kath mellé, akin látszott, hogy szégyenli magát.
- Ne szégyeld magad. Én is így érzek, de szerintem még korai. alig ismerjük egymást, ráadásul tudjuk te mi vagy.
Kicsit furcsán érzem magam. Ő nem tudja, hogy mi vagyok. Ez így nem jó. Hiába szeretem, nem tudok neki hazudni sem. Nem lehetünk együtt. Még nem. El kell mennem, átgondlni a dolgot és majd, ha visszajöttem elmondom neki, hogy mi vagyok és, ha így is szeret, akkor már minden oké lesz, azonk kívül, hogy én ember vagyok. Azt még nem tudom, hogy hogyan oldjuk meg.
- Azt hiszem én most megyek. Majd még beszélünk. - kicsit rosszul éreztem magam, hogy most itt hagyom, de nem tehettem mást. - Remélem, azért nem haragszol, hogy most itt hagylak!

- Muszáj elmennem, sajnálom. Nem momdhatok el most mindent, majd máskor. Most tényleg haza kell mennem. - mondtam neki. Közben felvettem a pulóveremet és indultam kifele az ajtón, de ő még mindig próbálta kiszedni belőlem, hogy mi is vagyok valójában. El kell mennem egy pár napra, most már biztos, túlzottan sokat haladtunk pár nap alatt.
- Most tényleg mennem kell. Szia. - mondtam neki, miközben látszott rajta, hogy ideges, de egyben szomoró is.

Örültem, hogy megcsókolt, így tudtam, hogy érdemes visszajönnöm. Tudtam, hogy szeret és, hogy vár rám. Remélem nem fog újra rossz útra tévedni, de nagyon nem aggódtam e miatt.
-Most már tényleg mennem kell. - mondtam neki, majd újra megcsókoltam és kimentem a házból.

Azt hitte, hogy nem beszélni jöttem vissza? Ez jó. Mégis, hogyan tudnék úgy elé álli, hogy nem magyarázom meg a dolgokat? Miért mentem el, miért vagyok ilyen titokzatos?
- Azt gondolod, hogy képes lennék ide jönni magyarázat nélkül? Látszik, hogy rosszul ismersz. Nem azért mentem el, mert nem szeretlke, hanem, mert így kellett lennie. De tudod mit? Kérdezz, amit csak akarsz, mindenre válaszolok.

Meglepődtem. Hogy, miért? Honnan is tudja ő a titkomat? Miért nem öltem meg? Ezt most komolyan kérdezi? Nem voltam egyértelmű? Szeretem, de valahogy ő ezt nem tudja felfogni. Tudom, hogy sok csalódás érte, de fogja már fel, hogy van, aki szereti.
- Először is, honnan tudod te a titkomat? A másik meg....igen az vagyok és azért nem öltelek meg, mert szeretlek. Kath, van, aki szeret, értsd már meg. Képtelen lennélek megölni, bár azt nem tudom, hogyan is lehetnénk együtt, de egy biztos, hogy SZERETLEK. A kés egy félreértés volt, hidd el.
Csak később gondoltam át mit is mondtam. Olyan gyorsan hadartam, hogy fel sem fogtam, hogy miket mondok neki. Azt tudtam, hogy semmi rosszat, de akkor is, muszáj volt kicsit gondolkodnom.
- Azért mentem el, hogy átgondoljam a dolgokat, hogy tényleg megéri e, hogy szeretlek, vagyis nem lesz belőle baj. Gondolj bele, te vámpír vagy én ember, ráadásul vámpír vadász. Ez egy idő után szakadék lesz köztünk, akkor is, ha nem bántalak, mert más vámpírokat meg kell ölnöm. Lehet, hogy még olyanokat is, akiket szeretsz. Kibírnád ezt? Képes lennél így velem lenni?
Ezen megint elgondolkoztam, hisz igazam volt, attól, hogy őt szeretem, még folytatnom kell a munkámat. Mi lesz, ha ő már nem szeret, ha én már öreg leszek? Nem tudtom, hogy meddig mehetne ez így.
- Érted, hogy mire gondolok?

- Képes lennél még azt is végignézni, ha Aprilt ölöm meg? - kérdeztem tőle, miután eltolt magától, hogy engem láthasson.
- Bárkit megölhetnék és te kicsit sem haragudnál?
Kicsit furcsáltam a dolgot. Valóban képes mindent elviselni, ha velem van?
- Tudom, hogy szeretsz. - mondtam és megcsókoltam. Csókunk egyre hevesebb lett. Azt hiszem Kathről már a ruhát is levettem, mikor megálltunk. Kath felült és én csak csodálkozva néztem, hogy vajon mi baja lehet.

Nem is tudom mióta voltunk vizszintesben, de élveztem. Már hajnalodott, nem is akartunk annyira aludni, de pár órát sikerült. Reggel Kath a mellkasomon feküdt és csak néztem, ahogyan alszik. Átgondoltam a dolgokat és rájöttem, hogy kell nekünk egy esélyt adni, ha nem tesszük meg soha nem derül ki, hogy sikerül-e.
- Jó reggelt! - mondtam neki, mikor láttam, hogy kinyitotta a szemét.

Nem is láttam talán még ilyen...aranyosnak. Hiába vámpír egyszerűen az volt....aranyos.
-Jól, köszönöm. Remélem te is. - mondtam miközben ismét felemelte a fejét és megcsókolt.
- Szerintem csodás volt a tegnap este. Remélem te nem bántad meg! - mondtam kissé reménykedve.