Nappali szoba

Elena higgadtan válaszolt. Aludni már nem nagyon fogunk, így hát felmehetnénk a szobámba újságokért, hogy lefoglaljuk magunkat. Én helyeslően bólintottam és egymás kezét fogva elindultunk felfelé. Ezért szerettem Elenát. Mindig higgadt tudott maradni. A lépcsőn felfelé menet elkezdett alattunk nyikorogni a lépcső. Egy pillanat alatt ismét elkezdtem félni. Hamar felértünk a szobámba, bementünk és ráültünk az ágyamra. Előkaptam a szekrény aljából pár magazint. Kiterítettem az ágyon és elkezdtük nézni őket. - Nem vagy éhes? Hozzak neked müzli vagy valamit? Kérdeztem Elenát. Nem tudom éhes-e de gondoltam megkérdezem. Gondoltam nem lehet semmi bajom, ha lemegyek a konyhába fél percre.

Már jó ideje sétáltam a városban,zenét hallgatva,és gondolkodtam.Már napok óta nem mozdultam ki a szobámból,már vágytam egy kis társaságra.Régebben nem ilyen voltam,gondoltam séta közben,régebben mindig jártam bulizni,pasiztam és soha nem érdekelt a tanulást.Most meg mióta apám lelépet,és anyám csak a munkájával foglalkozott és velem nem tőrődött,úgy gondoltam inkább többet fordítok a tanulásra.Nem vágytam a társaságra,arra,hogy mindenki kérdezgesse,hogy minden rendben-e.De most mégis vágytam pár baráti szóra.Gondoltam elmegyek Vickyhez,Elena és ő a legjobb barátnőim,de Elena is mostanában elég furcsán viselkedik,remélem Vicky tudja mi lehet vele,mert én mostanában elhanyagoltam őket.Oda értem Vicky házához és becsöngettem és Vichy ajtót is nyitott.

Ahogy kinyilt az ajtó Vicky a nyakamba ugrott,láttam,hogy nagyon megörült nekem és én is nagyon örültem,hogy látom."Hogy vagy? Mi van veled? Olyan rég nem láttalak. Eltűntél. "Nem is tudtam,hogy mit mondják hirtelen a sok kérdésre,mert valójában nem sok minden történt velem,de mégis annyi mindent mesélnék,ami bánt,Behívott és megkérdezte,hogy iszok-e valamit.
-Csak egy pohár vizet,köszi.-mondtam és leültem a kanapéra.-Őszintén szólva elég furán érzem magam,mióta apám lelépet,de erről még senkivel sem beszéltem.

Miután elmentem Katerina-hoz, hogy elmeséljem találkozni fogok a hasonmásával, Elenával, rögtön terveket kezdett kigondolni. Én csak maradtam annyiba, hogy elmegyek és kiderítek mindent. Ott Álltam Vicky lakása előtt. Becsengettem. Még soha életembe nem láttam hasonmást. Kíváncsi vagyok.

- Nekem nyugodtan beszélhetsz róla. Tudod, hogy rám mindig számíthatsz.-válaszolta vigasztalásként.Jól estek a szavai.Ő már átélte ezt,ő teljesen megért engem.Végre kiönthettem a szívemet valakinek.Elmondta,hogy hogy vészelte át ő,és hogy neki sem volt eleinte kedve a társasághoz,de azután rájött,hogy a barátaira mindig számíthat.Nagyon jól elbeszélgettünk,amikor megszólalt a csengő.

Picit hallgatóztam. Csak két szív dobogását hallottam. Az egyik biztos Vicky. A másik, nos reménykedtem, hogy Elena lesz, de nem. Vicky, Caroline-nak szólította. Hát... így jártam. Remélem Elena is betoppan még ma. Vicky sietett ajtót nyitni.
- Szia April! - köszöntött, majd arrébb állt az ajtóból,hogy beengedjem. Hoppá! Semmi biccentés. Semmi 'gyere beljebb' ... Bajba vagyok. Akkor játszom a félénk lányt újra. Akkor biztos mond valami hasonlót.

April úgy állt ott az ajtóban, mint egy félénk kislány. Mint aki nem mer bejönni. Nem mozdult. - Gyere be! - mondtam neki. Talán, ha biztatom akkor majd be mer jönni és nem áll ott az ajtóban.

Vicky kinyitotta az ajtót. Egy számomra ismeretlen vörös hajú lány állt az ajtóban. Kissé félénknek tűnt,alig akart bejönni. Úgy láttam,hogy Vicky ismeri ezt a lányt. Vörös hajához tökéletesen passzolt fekete öltözéke. Enyhe sminkje,tökéletes alakja,egy csodálatos szépséget ábrázolt. Már szinte természetfelettinek tünt a szépsége.

- Gyere be! - mondta Vicky. A tervem bejött! Mondjuk ha jobban belegondol mikor volt olyan, hogy nem? Végre beléphettem. Kislány, nem tudod mit tettél... mosolyogtam magamba ravaszul. Beléptem az ajtón. Körülnéztem direkt jobbról balra, hogy utoljára Caroline-t lássam meg. Szép kis lakás volt. Rendezett, tiszta. Caroline-nak szőke hosszú göndör haja van. Vékony testalkata. Szép lány. Mivel elvbe úgy volt, hogy Elena-val találkozunk, és én halandó vagyok játszottam a tudatlant.
- Szia! April vagyok. Biztos te vagy Elena - mondtam mosolyogva - Örülök, hogy megismerhetlek.

April belépett az ajtón.Kissé bizonytalannak tűnt. Lassan körbenézett és mikor észrevett engem mosolyogva bemutatkozott." -April vagyok,te biztos Elena vagy." Nem tudom miért gondolt Elenának,talán Vicky mesélt róla. -Majdnem,nem Elena vagyok,hanem Caroline,örülök,hogy megismertelek-mondtam egy széles vigyorral .

- Majdnem, nem Elena vagyok, hanem Caroline, örülök, hogy megismertelek. - mondta mosolyogva Caroline.
- Aprilt a kávézóban ismertem meg. Új a városban Később majd körbevezetem a városban. - mondta Carolinnak Vicky. Felém fordult.
- Caroline az egyik legjobb barátom. Elenának pedig sajnos akadt egy kis dolga, így nem tudott itt lenni, de majd még rá lesz lehetőség, hogy találkozzatok. - mondta - Hozhatok valamit inni?
- Nem kérek semmit köszönöm. - mondtam udvariasan. Elkezdett rezegni a zsebem.

Ott van Elena?
Hogy haladsz?
Kath

- Elnézést - mondtam és visszaírtam.

Nincs itt.
Ha akarsz gyere át!
Caroline és Vicky itt van.
Ismerkedj.

- Csak Kath volt. - kezdtem - Amikor indultunk hozzátok, akkor is ő hívott, hogy talál lakást. Azért mentem el. Nem baj ha ő is csatlakozik? - kérdeztem a lányoktól.

Nagyon kétségbe vagyok esve. Muszáj valakivel megosztanom a bennem felgyülemlett gondolatokat, le kell vezetnem a stresszt. Már napok óta szinte senkivel se beszéltem és ez nagyon nyomasztó. Most egy baráti társaságra van szükségem. -töprengtem magamban miközben Vicky házához tartottam. Remélem ő még barátjának tart, mert most mindennél jobban szükségem van rá.

Becsengettem.