Nappali szoba

Ott álltam az ajtóban és láttam, hogy Kath felém fut, teljesen átlagos tempóban. Mikor odaért kitártam a karomat és megöleltem, majd nyomtam a szájára egy csókot.
- Szia Kath. Beszélnünk kell. - mondtam és ő egyet értett velem. Fogtam a lányt és felhúztam a szobájába, hogy nyugodtan tudjunk beszélni a barátnője nélkül. Bár tudtam, hogy ha akar így is- úgy is hall minket, de akkor is, így megnyugtatóbb volt.

Azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Csak April? morogását hallottam, nem igazán értettem mit is mond, mindaddíg, amíg közölte, hogy innom kell és egy vérrel teli zacskót nyomott elém. Nem tudtam mi történik, de nehezen kinyögtem egy szót.
- Nem! - mondtam neki. Minek innék én abból? Mi szükségem rá? Majd észrevettem, hogy máshogy érzem magam, mint eddig. Erősebbnek, de mégis gyengének, nem vert a szívem...Nem ver a szívem? Kérdeztem magamtól. Elekadt a lélegzetem, amit nem is tudom, hogy miért tettem?
Egyre jobban voltam és közölte a szobában lévő Aprillel, hogy n azt az izét meg nem iszom.
- Én ugyan nem iszok ebből. Minek kéne innom belőle? Különben is nagyarázd meg nekem, hogy mi is folyik itt? - kérdeztem, de még mindig a földön feküdtem.

- Nem iszok, utoljára mondom. Miért kéne nelőle innom? - kérdeztem, mert még mindig nem fogtam fel, hogy mi is történt valójában.
- Mellesleg minek is mennénk mi Európába? - teljesen össze voltam zavarodva, mert itatni akart engem azzal az izével, plusz még el akart vinni engem Európába, csak azt nem tudom, hogy miért.
- Most mond el, addig nem megyek veled sehova. Miről maradtam le? Miért vagyok ilyen rosszul? És még egy kérdés minek megyünk mi a világ másik felére?

Szóval az lettem, amire vadászok? Megnyugtató. Gondoltam magamban.
- Most mit kezdek magammal? Az lettem, amire egész életemben vadásztam, máshoz nem igazán értek.
Aztán leesett a dolog. Kath azt hiszi, hogy ő miatta lettem ez? Megőrült.
- Az egész a te hibád, minden miattad van, nem hiheti azt, hogy ő tette. Mellesleg, miért pont oda ment? - mondtam. - Mellesleg nem iszom meg azt az izét. Maradok vega, ahogy ember életemben is. Azzal is életben maradhatok, úgyhogy marad az, ha már muszáj ezt csinálnom.

Elvettem tőle azt a **** zacskót és ittam belőle, de körülbelül 1 kortyot sikerült, ugyanis vámpar létemre borzalmasnak éreztem.
- Remélem most örülsz! - mondtam neki. - De tudd, ezért még nem kedvellek....sőt....

- Oké, akkor menjünk. - mondtam neki és elindultunk ki az ajtón. Közben furcsán éreztem még mindig magamat, hogy ilyen gyorsan kellett átesnem ezen az egész dolgon, de muszáj volt.

- Hogy érted? Velem? - gondoltam, hogy rám célzott, de még én sem tudtam. Igazából nem volt vele különösebb bajom, azon kívül, hogy utálom, hogy vámpír vagyok.
- Kath, tisztáznunk kell, hogy ha életben maradok, akkor nem ölök meg senkit. Én nem fogok megölni védtelen embereket. Nem bántok senkit.
Nem nézett furcsán, ő is megértette, én azért lettem vámpír, mert......mindegy is, a lényeg, hogy képtelen lennék úgy élni, ahogy ő vagy April. Nekem az nem menne.

- Egyenlőre nem tudom. - válaszoltam neki őszintén.
- Szeretnék egy kis időt a dolgok átgondolására. Igazából szeretlek, de ezt tudod is, ez nem is változott és soha nem is fog, de ez egy kicsit sok egyszerre. Szeretnék 2 napot egyedül tölteni és átgondolni mindent. Ne félj, nem hagylak itt és visszajövök, de muszáj egyedül lennem. Remélem megérted. - mondtam neki.

- Szeretlek. - tudom, hogy nem erre gondolt, de ezt is közölnöm kellett vele.
- Veled akarok lenne, örökre, de el kell fogadnod, ha én állatokon élek. Remélem, hogy minden renden lesz velünk. - mondtam neki. Kissé furán éreztem magam az "örökre" szó hallatán, de megnyugodtam és újra csókolni kezdtem, a kezembe kaptam, de a számat nem vettem le ajkairól és felvittem a szobájába.

Nem értettem April kirohanását. Soha nem kedveltük egymást, mellesleg nem feltétlenül őt hibáztatom, de ő a fő bűnös.
- Most meg mi a baja? - kérdeztem Kathtől. Nem értettem a női felfogást.
- Akkor menjünk fel és beszéljünk. Muszáj most, amíg van hozzá bátorságom.