Ranna haz konyha

-Igen tudom! Mikor megérkeztem éreztem a jelenlétüket. - mondtam. - De neked és nekem nincs okunk félni még ha kötekedünk se. - mosolyogtam. Kiraktam a kezem Anna elé, hogy álljunk meg egy pillanatra. - Valaki jön! - suttogtam. -Ekkor megláttam egy megriadt kislányt. Felvillant előttem egy emlék. Egy nagyon régi kép.

Miután Amber vacsorázott,mi kivittük a tálcát és a bögrét.Mire visszaértunk ő már aludt.Eldöntöttük,hogy Rebekahval alszik,igy ő felemelte,és a szobába vitte.Miután lejött a vérestasakokkal a kezünkbe,mindketten a pulthoz ültünk.
- Holnap a rendőrségen kezdjük? Vagy van jobb ötleted?-kérdezte tőlem.
- Nem.Sajnos nincs,pedig örülnék ha még maradhatna nállunk.Meg tudnám szokni a társaságát.-mindketten a pultot néztük és tudtam,ugyanarra gondolunk.Nekünk sosem lehet….-de talán a szülei,majd megengedik,hogy máskor is áthozzuk ide.Bekah….?Mi ütött beléd,hogy csak úgy odamentél mellé,odakint.Mi jutott eszedbe?

- Miért???? Te ott hagytad volna? - kérdeztem felháborodva. Habár nem csak ezért hoztam el, de neki ezt nem kell tudnia. Nagyot kortyoltama vérből. Nem volt friss így nem ízlett anyira de kaja.

-Nem is tudom.Én nem vettem észre,hogy meg van ijedve,csak akkor amikor mellé mentél.Nem tudom…soha,vagy talán nagyon kevésszer,és az is emberi életemben,volt amikor,én gyerekkel beszéltem.Úgy vettem észre,hogy ez az egész nem jár együtt.Mivel egy felnőtt embert,megsebesitek…mostmár,semmi bűntudat nélkül.De nem tudom mit tennék egy gyerekkel.Igy örülök,hogy most hazahoztuk.- elővettem a telefonom,üzenetet irtam.Jó éjt kivántam Jeremynek.Majd én is a vérbe ittam.Vártam,hogy Rebekah hátha jobban megnyilik nekem.

Egy kicsit elgondoltam Miután megittam vért elindultam lezuhanyozni. De mielőtt kiléptem a konyhából visszafordultam. - Látom rajtad, hogy kiváncsi vagy a múltamra. De te soha nem mesélsz semmi részletet. Ha gondolod miután megfürödtem mesélhetnénk egymásnak ! - mondtam és visszafordultam az ajtóhoz. Nem indultam el mert vártam a választ.

Rebekah a fürdőbe indult,de megállt és hátranézett rám.
- Látom rajtad, hogy kiváncsi vagy a múltamra. De te soha nem mesélsz semmi részletet. Ha gondolod miután megfürödtem mesélhetnénk egymásnak !
- Rendben.-mondtam.Aztán Rebekah elindult,s mig fürdött azon gondolkodtam,hogy miről tudnék neki mesélni.Olyan 10 perc után ő kijött.A nappaliba mentünk.Ő egy szál törölközőben volt.Én még kihoztam néhány tasak vért,és az asztalra raktam.Megkeztem az egyiket miközben egy nagyot sóhajtottam.
- Azért nem meséltem eddig nyiltabban a múltamról,mivel 1.hogy nem volt időnk.2 hogy láttam-látom rajtad hogy te mennyire erős jellem vagy,és én magamat nem minősitem,viszont tudom,hogy a múltamra emlékezve elgyengülök.Ezért próbáltam hallgatni.De ha tényleg úgy állunk hozzá,akkor én is mesélek.És te is.Hogy a legelején kezdjem...már az nagyon nehéz volt.Kiskoromban költöztünk ide,majd 4 év után elveszitettem a vérszerinti szüleim.Akkor kerültem a vámpircsaládomhoz akik átváltoztattak...1600ban.400 éve.Aztán elmenekültem.Nem értettem semmit.Kiskoromban is minden zűrzavaros volt,és vámpirként csak jobban összezavarodtam...Mikor az agyam kitisztult,már ha azt annak lehetett nevezni,visszatértem.IDE.Misterious Placbe.A családom szertefoszlott.Csak anyám maradt itt,csak anyám maradt meg nekem.1864ben viszont itt is egy polgárháború tört ki.Persze csak arra fogták.Mindenki a vámpirokat vadászta.Anyám akkoriban Katherinnel barátkozott,mivel együtt tértek ide vissza.Anyámat elfogták és kriptába zárták,amit egy varázslat véd.Katherine pedig kiszabadult.Mint mindig magát mentette,na meg a szerelmeit.A Salvatore tesókat.Aztán 200 évig megint gondolkodtam.Most visszajöttem remélve,hogy már kiengedték őket...de tévedtem.Anyám pechére,és az én szerncsémre,egy Gilbertbe szerettem belé.Anyám szerelme is egy Gilbert volt az 1860-as években.És ő fogatta el.Csak remélem,hogy a múlt nem ismétli meg önmagát.És ez a mostani életem.Vagyis már úgy gondolom hogy Ő.Nemrég ismerem.De tudom...ilyet még soha nem éreztem.Sajnálom,hogy a másik barátnőm is belekeveredett.Caroline...vagy talán ő sajnálja hogy én keverdtem bele,mivel neki Jeremyvel együtt közös múltjuk van.Jeremyn,és a tesódon Klauson,és Stefanon gondolkodik.Nem tud dönteni.Jeremyről állitólag lemondott,de tudom,hogy ő igazából őt szereti.Ennyi,azt hiszem.Elég lesz?-Láttam,hogy még mindig az elmondottakat próbálja felfogni.Hagytam neki egy kis időt.-De most te jössz.

-Kicsit sok az infó! - mosolyogtam zavartan. - Én sem szeretek a múltamról beszélni. Egyes dolgok még mindig fájnak. De hol is kezdjem....-gondolkodtam. - ÁÁÁ! Megvan! kb. még a 700-as évekbe születtem de nem tudom biztosan mert akkor még nem igazán figyelték a dátumokat. Összesen 5-en voltunk testvérek de az öcsémet és a báttyámat mewgölték. Apám nem tudom hol van de hogy őszinte legyek nem is szeretném tudni hol van, mert legutóbb megakart ölni minket. Az édesanyámat Klaus megölte... - nyeltem egyet. - Khol, Elijah és Klaus pedig még él. 18 évesen vámpír lettem. Nem olyan régen "keltettek fel". Klaus egyszer már ledöfött egy tőrrel. Sokáig valahol tartott, azt tudom, hogy egy koporsóban ébredtem - düh gyűlt a hangomba. - De a múlt elmúlt. Ha tehetném édesanyámat visszahoznám. Ő hiányzik a legjobban. - könny gyűlt a szemembe. Nagy levegőt vettem és folytattam. - Amikor Amber megláttam visszaemlékeztem. 8 éves voltam. Az utcák már akkor sem voltak biztonságosak főként este. A farkasok és egyéb teremtmények leselkedtek áldozatokra. Remegtem. Félem nem élem túl. Megláttam egy alakot az utca végén. Megijedtem. Elkezdtem futni. Ekkor kiabálni kezdet. MEghallottam a hangját. Annál inkább futottam, be az erdőbe.
Belebotlottam valakibe. Felpillantottam. Halálfélelmem volt. NAgy megkönnyebülés volt látni, hogy édesapám az akibe bele ütköztem. Nagy verést kaptunk általában büntetésként. Haza mentünk. Ahogy beértem a házajtaján anyám aggódó tekintete fogadott, majd megölelt. - mosolyogtam keserűen. - Néha még érzem az ölelését. Általában a családunkba én voltam az aki legkevésbé bajba került. Klaus és Elijah viszont annál inkább. Mindig édesapánk agyára mentek - mosolyogtam. - Nagy érdeklődéssel nézte mindenki a párviadalt a fivéreim között. Igazából ennyi ami említésre méltó. De ha szeretnél még tudni valamit kérdezz bátran. Csak most mesélek! És ami itt elhangzik az kettőnk titka. - szögeztem le.

-Igazából ennyi ami említésre méltó. De ha szeretnél még tudni valamit kérdezz bátran. Csak most mesélek! És ami itt elhangzik az kettőnk titka. - szögezte le.
-Rendben.Amúgy igazából,én csak 17 vagyok.Születésnapom lett volna a vámpirráválasom után 1 héttel.Viszont igy könnyebb,mivel ha éppen állás kell felnőttként jobban alkalmazkodom.-mosolyogtam. közben észrevettem,hogy hajnalodott.Gyorsan elröpült az éjszaka.-Esetleg,még a szerelem…hogy alakult nálad?

-A szerelemmel? Volt egyszer egy vámpír, de az már régen volt. - szomorodtam el egy kicsit. - Én tökéletesen megvagyok egyedül! - mosolyogtam. - Amber felkelt! - mondtam hallgatózva. - Felmegyek hozzá. - száltam le a székről.

-Rendben.Én addig elmegyek fürdeni.
Hallottam ahogy Bekah felment és jó reggelt kivánt Ambernek.Nagyon álmos hangja volt még a kicsinek.
Miután megfürödtem jottem ki a fürdőből.Ők is akkor igyekeztek a konyhába,gondolom reggelizni.
-Megcsinálod te az omlettet,vagy menjek én?-kérdeztem Bekahtól majd Amber elé leptem és mosolygova megsimogattam az arcát.
-Jol aludtal picur?-kérdeztem,mire ő a szemét dörzsölve bólintott.

-Megcsinálom - mosolyogtam. Lementünk Amberrel a konyhába. 15perc múlva már kész is volt a reggelije. Már én is éhes voltam.
-Anna! - kiabáltam ki a konyhából.

-Megcsinálom.
-Ok.-közben bementem a szobámba,és felötöztem.Miközben a hajam vasaltam,Rebekah kiáltott.
-Anna!
-Igen!-és felálltam a tükörtől.Vámpirsebességgel kisiettem,hogy lássam miért kiállt.Teljesen megfeledkeztem Amberről.Olyan nagyon meglepődött,hogy tátva maradt a szája.
-Csak….siettem.-mondtam kicsit zavartam majd Bekahra néztem.-Tessék.Mi a baj?

Elfordultam Ambertől, nehogy megijedjen. A szemfogaim megnőttek. Az önkontroll egyre nehezebbé vált.
-Tessék.Mi a baj? - mondta Anna.
- Van egy kis problémám - a testem támadásra készen megfeszült.

Már az este el szerettünk volna menni vadászni csak Amber miatt elmaradt.Tasakost vért ittunk de az nem ugyanolyan,és főleg nem Rebekahnak,mivel ő hozzá van szokva az emberi vérhez.Egyre nehezebben kontrolálta a vámpir ösztöneit.A teste már támadásra készült és az arca is elváltozott.Hirtelen megijedtem.Mivel Amber evett őt nem tudtam elvinni,igy Bekaht kisértem a fürdőbe.
-Hozok egy tasak vért.Szerintem vegyél egy jó hideg zuhanyt.Hátha segit.Addig megyek,keresek valami ruhát Ambernek.Én is kicsi vagyok,lehet hogy az egyi pólóm ruhának jó lesz neki.Addigra te is megnyugodsz,elintézzük a rendőrséget,és elmegyünk vadászni.Rendben?

-Rendben, de zuhanyozni nem fogok. Miután kimentél zárdd be az ajtót kérlek. És ha lehet igyekezz a vérrel - mondtam és rátámaszkodtam a mosdókagylóra. Megmostam az arcomat. Mélylevegőt vettem. Anna kiment a fürdőből.

-Rendben, de zuhanyozni nem fogok.-mondta.Szerintem az segitene a legjobban de ő tudja.Amikor kimentem a kérésére bezártam az ajtót.Kimentem a konyhába,és a hűtőből kivettem egy tasak vért.Amber még reggelizett,nem is figyelt rám.Siettem bevittem Rebekahnak a vért,és kijöttem.Hagytam,hogy megnyugodjon.
Mikor újra kimentem,Amber éppen a kezét mosta.Nagyon édes volt mivel a kagylóhoz nem ért fel,és az egyik széken álldogállt.Odamentem hozzá,adtam egy törölközőt,majd pedig az ölembe vettem.
-Gyere keressünk neked egy tiszta ruhát.Jó?-mosolyogtam rá.Bementünk a szobámba és az ágyra ültettem.Kivettem egy fehér,és szűk majót.Kisebbre állitottam a pántját és Amberre adtam.Pont jó volt ruhának.Vettem egy fésűt és gyöngéden kifésültem a haját.Ugyanigy csinálta velem anyám annakidején,csakhogy én türelmetlenebbül ültem.
Mikor készen lettünk letettem a földre.Tündéri volt.Kézen fogva kimentünk a nappaliba.Rebekah is ott állt.Teljesen másképp nézett ki.Nyugodtabb volt.
-Motmár jól vagy?-kérdeztem.

Miután Anna behozta a vért azonnal feltéptem a zacskot. A vér a számba ömlött. Nagyon rossz íze nem volt azt nem mondanám de ettem már finomabbat. miután kész volt kidobtam a zacskót. Lemostam a nyomokat majd kimentem.
-Motmár jól vagy? - kérdezte Anna.
- Egy kicsivel jobban, köszönöm. Milyen csinos vagy - hajoltam Amberhez. - Indulhatunk? - kérdeztem Annától és Ambertől egyszerre.

Miután Deannel és Kathel találkoztam elindultam haza. Nagyon boldog voltam. Alig vártam, hogy találkozzak Steffel. Amikor beléptem a házba Anna a konyhába unottan ült a pultnál a bárszéken. Én egyenesen a hűtőhöz mentem és kivettem 2 tasak vért. Az egyiket odacsúsztattam Annának a pulton a másikat pedig kiöntöttem egy pohárba. Leültem Annával szembe.
-Szia Anna- vigyorogtam. - Miujság van veled? Mi csinálsz? Mi a terved mára? - kérdeztem gyorsan és boldogan.

Majd szétuntam magam.A konyhában ültem.Még mindig Jeremyre gondoltam,képtelen voltam kizárni őt a fejemből,viszont a Stefanos ügyek is kavarogtak bennem.Rebekah hazajött s bejött a konyhába.Úgy tűnt jó kedve van.
Vett egy tasak vért és hozzám csúsztatta.
-Szia Anna.Miujság van veled? Mi csinálsz? Mi a terved mára?-kérdezte fülig érő mosollyal.
-Nem nincs nagy tervem mára.De,nocsak,valakinek jó kedve van.-mondtam már én is mosolyogva.-Mitől?Ha szabad kérdeznem?

- Háát.. Találkoztam Kathel és Deannel és Kath mondta, hogy Stefan a városba van .. - vigyorogtam. - Ja és tudtad, hogy Kath és Dean együtt van? - mondtam meglepődve. - De te mért vagy ilyen unott? - kérdeztem. Belekortyoltam a pohárba. - Alig várom, hogy találkozzak Steffel. - vigyorogtam.

Kinyitottam a vért és kortyolni kezdtem,miközben unottan hallgattam végig,hogy Rebekah Katherineről és az új barátjáról mesél.
-Igen tudtam,hogy van barátja de nem ismerem még.
Itt elhallgattam,újra inni kezdtem,amikor Rebekah Stefant emlegette,és hogy,szeretne vele találkozni.
Majd kiköptem a számban lévő vért,annyira meglepődtem.Végül egy nagyot nyeltem.
Fel sem fogtam,hogy létezik ennyi véletlen a világban.
Kikerekedett szemmel,Rebekahra nézve újra feltettem a kérdést.
-Stefant?Stefan Salvatoréról beszélsz? Ömm…honnan ismered?-kérdeztem.Kicsit... irigy voltam.Bár nem értettem miért,mivel én úgyis meg akartam mondani neki,hogy mi csak barátok lehetünk.

- Igen Stefan Salvatore. - mosolyogtam. - Hát tudod régen mikor?... Á megvan az 1920-as években ismerkedtünk meg. Nagyon szerettük egymást legalábbis én őt, de sajnos amikor történt egy kis váratlan meglepetés a bátyám Klaus megigézte őt, hogy felejtsen el engem. - mondtam és félre húztam a számat. - De most előről kezdhetjük - mosolyogtam megint. - Te is ismered? - kérdeztem és megint kortyoltam egyet a vérből.

-Öm...mondhatni...-nyúztam el a választ.
-Mondhatni?
-Ömm...igen.Mivel,járunk.
Ekkor már Rebekah is meglepődött.Mindketten egymást néztük.

JárnaK? Ez nem lehet - gondoltam. Nem lehet, hogy túl lépett rajtam. A kedvem egy pillanat alatt elszállt. Megakartam halni. A szemem megtelt könnyekkel és egy könnycsepp legördült az arcomon.
- Hogy tehette ezt? - suttogtam. - Hogy tehetted ezt? - suttogtam megint.
A könnyeim megállíthatatlanul hulltak. Felálltam és felrohantam a szobámba.